Egyedül vagy párban?

Nőstény vagy bak?

Nőstény:

  • Nem igazán jelölget vizelettel, vagy bogyózással, így sokkal hamarabb lesz “szobatiszta”, mint egy bak nyuszi.
  • Ivaros nőstény általában ösztönösen védi a saját területét, így megeshet, hogy agresszívan lép fel velünk szemben (morog, dobbant vagy odakap).
  • Megfelelő tenyészetben vásárolt nőstények mérete a fajtán belül kisebb, mint a bak.
Bak:
  • Ha ivarérett korba lép, jelölgetni kezd a vizeletével és bogyózással. Ez erősebb szagú, mint normál esetben. A bak nyulaknál van úgynevezett korai ivartalanítás, ami azt jelenti hogy már 10-12 hetes korban műteni lehet őket. Erről mindenképp állatorvossal kell konzultálni. Legideálisabb esetben nyuszinknak 1 kilósnak kell lennie a biztonságos ivartalanításhoz.
  • Bak nyuszik mérete általában nagyobb – természetesen fajtán belűl.
  • Gyakran nyalogat (puszit ad), körbe-körbe ugrál minket (udvarol), miközben halk zümmögő hangot hallat.
  • Területét kevésbé védi.

Egyedül vagy párban?

Kezdő nyúltartó mindenképp jobb, ha egy nyúllal kezdi a tapasztalat szerzést. Mint mindenben, itt is jobb “kicsiben kezdeni”. Kitapasztalni, hogyan is “működik” a nyúl, illetve megbizonyosodni róla, hogy valóban jól döntöttünk, amikor nyúltartásba kezdtünk. Az esetek kis százalékában még megfontolt döntés esetében is kiderülhet, mégsem a nyúl az ideális házikedvenc. Ekkor pedig egy nyuszinak sokkal könnyebb új gazdit találni, mint többnek.

A nyúl nem lesz magányos egyedül tartva ha törődünk vele. Persze mindenképp ki kell emelni:  NAPI FOGLALKOZÁST IGÉNYEL! Ha tehát úgy gondolja valaki, nem tud naponta foglalkozni kedvencével, az ne azon gondolkozzon, hogy kettőt szeretne emiatt, hanem inkább tegyen le az állattartásról!

Aki viszont úgy érzi, van kellő tapasztalata, az beszerezhet két nyuszit, de a feltételeket biztosítania kell. Egyrészt a nagyobb ketrecet, a több szabadidőt, másrészt tudni kell, hogy milyen nemű nyuszik hogy viszonyulnak egymáshoz.
Ha békességben együttélő állatokat szeretnénk, a legjobb az ellenkező nemű, ivartalanított nyuszik együtt tartása.

Miért nem egyedül?

A nyulak társas állatok. Fajtársaikkal szemben társadalmi viselkedést mutatnak. Átölelik és tisztítják egymást, biztonságot adnak, és játszanak a többi nyúllal. Öröm nézni, ahogy két nyúl egymás mögött fut, együtt fedezik fel a lakást, összebújva fekszenek kedvenc sarkukban, vagy szeretettel nyalogatják a fülüket.
 A vadon élő állatok csapatban élnek. De ha megvizsgáljuk ezt a csapatot, azt látjuk, hogy ez nem egy olyan falka, ahol az egyedek igénylik egymás testközelét, ahol játszanak egymással. Inkább azért élnek együtt, mert mint zsákmányállatoknak ez előnyösebb: több szem többet lát. Együtt legelnek, biztonságot adnak egymásnak a csoportban, és szigorú hierarchiájuk van egymás között. A nyúllyukban azonban minden nyúlnak/párnak megvan a maga területe! Ez azt jelenti, hogy ahány nyulat tartunk, annyi búvóhelyet kell nekik biztosítani. Ez az a hely, ahová el tudnak vonulni, és külön tudnak akár aludni is.

Milyen felállásban tartsuk őket?

Egy ivartalanított bak és egy nőstény alkotja a legharmonikusabb párost. Fontos,hogy a két állat ne kerüljön egy környezetbe már kölyök korban,mert nagyon korán ivaréretté válnak (akár 12 hetesen ) és megkezdik a románcot. 6 hónaposan, mikor már legalább 1 kilósak, akkor lehet őket ivartalanítani. A műtét utánn még külön kell lenniük néhány hétig, amíg minden hormon távozik a szervezetükből és regenerálódott a testük. Természetesen ketreceik lehetnek egymás mellett, hogy ez idő alatt érezzék egymás illatát, szokják egymást. Aztán ha letelt a várakozási idő össze engedhetjük őket, legjobb esetben egy semleges helyen, ahol egyikük sem védi saját területét. 

Két nőstény ivarzás előtt jól kijön egymással , aztán már ivartalanítás szükséges, hogy ne veszekedjenek.
Két nőstényt csak akkor tartsunk együtt, ha mindkét nőstényt ivartalanítjuk. Általában az ivarérettségig jól kijönnek egymással. Ez körülbelül 45 hónapot jelent, majd ezután elkezdődik a harc a rangokért. Ilyenkor az állatokat külön kell választani!
A rangokért vívott harc az anya-lánya és a testvérpárosokra is vonatkozik,
Természetesen vannak kivételek, amikor két nőstény jól kijön, de ezt sosem tudhatjuk előre.

Két bakot ne tartsunk együtt, még ivartalanítva sem! Sajnos soha nem fognak jól kijönni egymással. Már kicsi korukban kialakulhatnak egymás között harcok.