Ivartalanítás

Még ha egyedül tartjuk is a nyuszinkat, az ivartalanítás akkor is fontos szerepet játszik, mivel a hormontermelődés nagyban befolyásolja állatunk hangulatát, egészségügyi állapotát, viselkedését.

A nemek megállapítása

A nőstény nyulaknál gyakori az agresszió, éppúgy emberek, mint fajtársaik felé. Az ivartalanítás ezt a problémát legtöbbször megoldja, illetve visszaszorítja az olyan viselkedési formákat is, mint a szőr kitépkedése és a fészeképítés.

A nemek megállapítása nagyon könnyű felnőtt állatoknál. A fiatal nyulaknál legfeljebb hat hétig meglehetősen nehéz azoknak, akik nem nyúltenyésztéssel foglalkoznak.

Bak ivartalanítása

A bakok ivartalanítása általában akkor kerül szóba, ha vizeletes jelölgetést vagy agressziót tapasztalunk, illetve, ha ellenkező nemű nyuszikat tartunk együtt, és nem szeretnénk szaporulatot.

Fontos megjegyezni, hogy az ivartalanítás, bár általában megoldja az említett viselkedési problémákat, egyes esetekben azonban ezek a problémák az ivartalanítás ellenére sem szűnnek meg. Ha úgy döntünk, hogy párban szeretnénk tartani a nyulakat, akkor a bakot ivartalanítani kell. Pár esetében körülbelül 10 hetes kortól, még az ivarérettség előtt javasolt ivartalanítani a nyulat.

Ivartalanítás esetén mindenképpen egyeztessünk az állatorvosunkkal, hogy lássa mikor áll készen rá a nyulunk.

Az ivartalanítás után még termékeny lehet az állatunk, így 36 hétig külön kell tartani az ellenkező nemtől. Ebben pontosan az állatorvos fog segíteni, mivel ivarérettség előtt hamarabb kiürülnek a hormonok, mint mikor már egy ivaros állatot ivartalanítanak.

Erősen javasoljuk, hogy ne tartsunk együtt ivaros nyulakat, vagy ne párosítsuk őket. Felelőtlenség otthon szaporítani őket. A tenyésztéséhez pedig évekig érdemes tanulni és tanulmányozni őket. A legtöbb kereskedésben vásárolt nyúl alkalmatlan tenyészállatnak.

Nőstény ivartalanítása

Nőstény nyulak ivartalanítása egészségügyi szempontból is lényeges. A nőstény nyulak ugyanis folyamatosan ivarzásban vannak, ami kiemelkedően magas ösztrogén szinttel jár. Ez a hormon a méhnyálkahártya megvastagodását okozza. Amennyiben a nőstény nyulunkat nem fogjuk tenyésztésbe, ez az állapot tartósan fennáll, és nagyon gyakran különböző megbetegedésekhez, leggyakrabban méhgyulladáshoz, méhvérzéshez és a méh daganatos elváltozásaihoz vezet (utóbbi akár már 2 éves kortól előfordulhat).

Amennyiben két nőstény nyulat tartunk együtt, úgy mindkét nyulat érdemes ivartalanítani, a későbbi dominanciaharc elkerülése végett. Ilyenkor a petefészkeket és a petevezetékeket eltávolítják, és néha a méhet is.

Műtét utáni lábadozás

A műtét a nyulakat is meg tudja viselni, ahogy az állatokat is. Sok pihenésre van ilyenkor szükségük.

A beavatkozás előtti napokban már ne adjunk a nyulunknak friss zöldséget vagy gyümölcsöt.

Ivartalanításnál a nyulakat elaltatják, majd a sikeres beavatkozás után, amikor teljesen felébrednek, csak akkor vihetjük haza őket. A hordozóba érdemes meleg vizes palackot előkészítenünk, melyet egy törölközőbe csomagolunk.

Műtét után fontos, hogy a nyúl lakhelye folyamatosan tiszta legyen. Az alvóhelyére tehetünk törölközőt, és a wc-t is naponta takarítsuk.
Sok állat bágyadt és étvágytalan a beavatkozás után. Fontos nekik ilyenkor is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot és táplálékot vigyenek a szervezetükbe. Szénát nyugodtan tegyünk be a ketrecbe, ne csak a szénatartóba. Tápot akár a kezünkből is kínálhatunk nekik. A lényeg, hogy egy-két napon belül egyenek és igyanak.

A bakoknál a heget és a varratot naponta kell ellenőrizni. Ha a heg gennyedzik vagy vérzik, azonnal forduljunk az állatorvoshoz!