Vásárlás előtti tudnivalók

Vásárlás előtt

Mielőtt eldöntenénk, hogy nyulat szeretnénk tartani, nagyon alaposan gondoljuk át, hogy a nyulak valóban megfelelnek-e a hobbiból tartott állatokra vonatkozó elképzeléseinknek, és ki tudják-e elégiteni az igényeinket, ehhez kérjük olvassák el figyelmesen az alábbi

Először is fontos figyelembe venni az alábbiakat

  • A nyulak akár 810 évig is élhetnek, így hosszú távú felelősségvállalásra kell felkészülnünk.
  • A kisnyulak 6-8 hetesen hazavihetőek. Életük első heteiben még fejletlen a bélrendszerük, hiszen még csak mostanában állt át az anyatejről a szilárd takarmányra. Az új helyre való költözés erős stressz egy kicsi állatnak, ezért a legjobb ha ugyan azzal a takarmánnyal etetjük még néhány hétig.Később fokozatosan átszoktatható másik tápra
  • Jól elvannak egyedül, de megfelelő társítással párban is tartható. Mindkét esetben szükséges ivartalanítani az állatot.
  • Párban kizárólag úgy tarthatóak, ha mindkét nyuszi ivartalanítva van. Mindenképpen két ellenkező nemű, ivartalan nyuszit érdemes együtt tartani. 
  • Egy nyúlnak minimálisan 100x50 cm-es alapterület szükséges. Több nyúlnak még nagyobb hely kell.
  • Nagyon nagy a mozgásigényük, így amikor lehetséges, akkor ki kell őket engedni a lakhelyükről, hogy szabadon mozoghassanak. Ha lehet, akkor többet legyenek szabadon, mint bezárva.
  • Fontos tudnunk,hogy a nyulunkat ért bármilyen stressz hatás, a mozgásszegény életmód vagy a táplálkozásbeli hiányosságok hosszabb-rövidebb idő alatt gyomor-bélcsatorna megbetegedésekhez vezetnek.
  • Megrághatják a bútorokat, kaparhatják a szőnyegeket és zajosak lehetnek.
  • Heti egyszer mindenképpen takarítani kell, de legjobb, ha gyakrabban tisztítjuk a helyüket.
  • Naponta többször kell etetni őket. Kapjanak reggel és este egy szűk női maréknyi pelletált tápot. Friss széna mindig legyen előttük, ez tegye ki táplálékuk 80%-t.
  • A legtöbb nyúl szobatisztaságra nevelhető, ami annyit tesz, hogy többnyire ugyanarra a helyre végzik el a dolgukat.
  • A kedvtelésből tartott nyulakat általában kombinált oltással javasolt oltatni.
  • A nyulak nem igénytelen állatok, gondozásuk hasonló időt vesz igénybe,mint egy kutya vagy macska ellátása és ennek a költségei is hasonlóak.
  • Nem mindig szeretik, ha átölelik és simogatják őket, nincsenek mindig szociális hangulatban. Nem mindig nyitottak a dögönyözésre, sokszor jobban értékelik a nyugalmat, és közeledésünkre agresszívan reagálhatnak (kaparhat és haraphat).
  • Védett, huzatmentes helyen nagyon jól tarthatóak akár a szabadban is, de naponta többször akkor is gondoskodni kell róluk.

Mit kell még figyelembe vennie a vásárlás előtt?

  • A család/háztartás minden tagja egyetért az új lakótársakkal, és szükség esetén hajlandó gondoskodni az állatokról?
  • Vannak allergiák? Fontos tudni, hogy nem csak szőrre lehet valaki allergiás.A nyulak számára fontos a széna, ami arra érzékenyek esetén allergiás reakciót válthat ki.
  • Nyaralás esetén kire tudjuk bízni a nyuszit? Tudjuk vállalni, hogy professzionális kisállatpanzióba helyezzük őket?>>KISÁLLATHOTEL.HU<<
  • A beteg nyulakat hozzáértő állatorvosnak kell kezelnie.
  • Érdemes néhány oltást beadatni nekik. Az oltások nem kötelezőek, de erősen javasoltak!

Nyulak és gyerekek?

Az állatok megvásárlásakor a felelősséget mindig a felnőtteknek kell vállalni!

Minden állat nagy felelősséget jelent. Sajnos sok felnőtt nincs tisztában ezzel, ezért a kis nyuszikat gyakran játéknak és ölelgetni való társnak vásárolják. Ne vegyünk nyulat csak azért, hogy a gyerekeink játszani tudjanak vele. Ők NEM játékok!

A nyulak aranyosak és kíváncsiak, de nem mindig vannak játékos hangulatban.

A 3 évesnél fiatalabb kisgyermekek mindig szülői felügyelettel simogassák a nyulakat! Előtte gyakorolhatjuk a gyerekekkel a nyulak simogatását plüssjátékok segítségével. Egy ilyen korú gyermek még nem tekinti az állatot érző lénynek. Lehet, hogy túl erősen nyúl hozzá, vagy elkezdi tépni, de ezt ne engedjük!

Körülbelül a gyerekek 8 éves korukig szülői segítséggel tudják gondozni a nyulakat. A gyermek fejlődésétől függően a 810 éves gyermekek viszonylag önállóan tudnak már gondoskodni az állatukról. Természetesen a szülők feladata az ellátás figyelemmel kísérése!

Egy nyúl vagy két nyúl?

Ha nyúltartás mellett döntünk, először is tisztázzuk, hogy hány állatot szeretnénk tartani. Kezdő nyúltartóként érdemes először egyet tartani, és a későbbiekben összeszoktatni egy másik nyúllal. Mindkét nemű nyuszinál nagyon fontos az ivartalanítás,mivel ha megkezdődik a hormon termelődés, akkor az külömböző szervi megbetegedésekkel járhat, illetve nagyban befolyásolja majd kiskedvencünk személyiségét.

Párban a legjobb!

Mivel a nyulak társas lények, így boldogok párban HA megfelelően társítjuk őket.

A LEGJOBB párosítás egy ivartalanított bak és egy ivartalanított nőstény. Ha két ellenkező nemű nyuszit vásárolnánk egyszerre, akkor semmiképp ne tartsuk őket egyhelyen, mivel hamar ivarossá válhatnak (akár 12 hetesen ) . Műtét utánn szükségük van még néhány hérte, amíg távozik belőlük minden hormon, illetve regenerálódnak a nyuszik.

Két nőstény nyúl ivarérettség után agresszívan léphet fel a másikkal szemben. Ez körülbelül 3-4 hónapos korban alakul ki, és még az anya-lánya vagy testvérpárra is jellemző. Sajnos hiába tűnik úgy, hogy fiatalon jól kijönnek egymással, felnőttkorukban kezdenek el a rangokért harcolni. Két nőstény nyúl ivartalanítás utánn sem gyakori, hogy jól kijön egymással.

Két bakot nem lehet együtt tartani ivartalanítás nélkül, de még ha ivartalanitjuk is, akkor sem biztos, hogy később jól ki fognak jönni egymással.

Nyulak beszerzése

Tenyészet

Ha egy adott fajtát szeretnénk, akkor mindenképpen tenyésztőkkel vegyük fel a kapcsolatot! A jó tenyésztők örömmel adnak tanácsot, és csak néhány fajtát nevelnek. A tenyészetben a nyulakat tágas helyen tartják, és nem egyedül kuporognak, hanem érintkeznek más nyulakkal.
Az ilyen helyeken a tartási területek tiszták, a nyulak előtt mindig van friss széna, víz – és emellett kevés hizlaló takarmányt kapnak. Egy példaértékű tenyésztő legkorábban 6-8 hetes korban adja oda az új gazdinak a nyulat, mely egészséges, és nem vemhes.

Kereskedés

Nem javasoljuk, hogy kisállat-kereskedésből vásároljunk, mivel nem ismerjük a nyuszik felmenőit és tartási körülményeit. Kereskedésben előfordulhat, hogy ellentétes nemű nyulakat együtt tartanak, és megesik, hogy azok vemhesen kerülnek már a gazdihoz.
Sok esetben a nyulak a vártnál jóval nagyobbra nőnek, és a nemeket sem biztos, hogy meg tudják pontosan állapítani.

Menhely

Magyarországon is vannak nyúlmenhelyek. Általában itt is érdemes körbenézni, hiszen kedves állatkák keresnek új otthont. Általában a menhelyen lévő bakok eleve ivartalanítottak.
A felnőtt állatok esetében pedig már a láthatjuk, hogy mekkorára nőnek, és a jellemüket is könnyedén megismerhetjük.

Első napok otthon

Az első napon érdemes hagyni az állatokat pihenni. Hatalmas stresszel jár nekik a környezetváltozás. Kiszakítjuk őket a megszokott lakóhelyükről, és egy idegen helyre kerülnek, ahol idegenek veszik körbe.

Amikor a nyulak elkezdik felfedezni az új lakóhelyüket, és elkezdenek enni, beszélhetünk az állatokkal, hogy megismerjék a hangunkat.
Ne fogjuk meg hirtelen vagy felülről az állatokat, és kerüljük a hangos zajokat.
Ahhoz, hogy a nyulak megismerjék és megszokják az új otthonukat, türelemre lesz szükségünk. Akár napokig is eltarthat, hogy nem tudjuk megsimogatni őket. Fontos, hogy megbízzanak bennünk! Minden nyúl más és más. Némelyiknek több idő kell, hogy beilleszkedjen, de vannak nyuszik, akiknek egy-két nap is elegendő.

Az első kiengedés a lakásban

Futtatáskor győződjünk meg róla, hogy a nyulak könnyen meg tudják majd közelíteni a lakhelyüket, ha vissza szeretnének vonulni. Akár étellel vissza is lehet csalogatni őket. Sok nyúl önként ugrik vissza, amikor a gazdi megrázza a tápos zacskót. Egyes állatok bizonyos kulcsszavakra is reagálhatnak.

Sok nyúl szobatiszta, és ha kell, maguk is visszatérnek a lakhelyükre. Ha azonban a nyúl kezdettől fogva nem szobatiszta, akkor figyeljünk, hogy melyik helyet részesíti előnyben a piszkításra. Általában a szoba sarkait használják wc-nek. Célszerű megfigyelni, és ahová végzi a dolgát, oda lehet tenni egy műanyag tálat alommal.

Veszélyek a lakásban
  • Mérgező növények: a nyulak szeretnek rágcsálni, így jobb ezeket a növényeket úgy elhelyezni, hogy semmiképp ne érjék el
  • Kábelek: a lakásban könnyen találhatnak kábeleket, amiket gyakran meg is rágnak. Az áramütés kockázatának megelőzése érdekében célszerű a drótokat kábelcsatornában elhelyezni. Ha nem tudjuk megoldani, akkor tegyünk rá szőnyeget, vagy barikádozzuk el
  • Ablakok: mindig csukjuk be, amikor a nyulak szabadon futnak a lakásban. Nagyot tudnak ugrani, így például a kanapéról akár fel tudnak szökkenni az ablakpárkányra is
  • Erkély: sok helyen az erkély korlátja alatt ki tudnak bújni a nyulak, vagy akár át is tudják ugrani azt

Megfelelő felvétel

A nyulak zsákmányállatok, így a legtöbbjük nem igazán szereti, ha felemelik őket, ezért soha ne felülről nyúljunk feléjük.
Mindig lassan közelítsük meg az állatokat, és nyugodt hangon beszéljünk hozzájuk. Egyik kezünkkel simogassuk meg őket, majd ezután karoljuk át a mellkasukat, a hónalj alatt. Ezáltal rögzítjük az első mancsokat. Lassan kezdjük el őket emelni egy kézzel, majd mielőtt a hátsó lábai is a levegőbe kerülnének, előtte a másik kezünkkel támasszuk meg a popsijukat. Így biztonságban érezhetik magukat.